Ausztrália déli részén a Victoria állambeli Newcastle közelében terült el a híres – hírhedt - Swift birtok.
Évtizedek óta a család tulajdonában állt a hatalmas és nem mellesleg gyönyörű földterültet. A terebélyes legelőket fehér kerítésoszlopok hosszú sora választotta el. Négy nagy, és több kisebb legelőt különböztettek meg. Az északin lovakat, a nyugatin teheneket, a keletin birkákat, a délin pedig alpakákat legeltettek. Mindegyiken keresztülfolyt egy-egy kisebb patak, ami az állatok itatásáért felelt. A földeken a legkülönfélébb növényeket termesztették. A hatalmas birtokon persze viszonylag sok ember dolgozott és élt. A tulajdonosokkal az élen. William Swift élete másról sem szólt csak a farmról. Feleségére és lányára vajmi kevés ideje maradt. Szerette őket, ehhez kétség sem fért. Lányáért és annak boldogságáért bármit megtett volna. Feleségét pedig még húsz év házasság után is drágámnak szólította.
Megismerkedésük véletlennek lett beállítva, de nem az volt. Egy francia birtokos kereste meg szüleit azzal, hogy lányuknak szüksége lenne egy helyes, kedves, tisztességes fiatalemberre. Vonakodva repült Párizsba egy kiállításra, ahol „véletlen” össze kellett futnia Juliett Defoe-val. Ugyan minden előre meg volt rendezve, mégis kellemeset csalódott az ifjú hölgyben. És a nőt is elbűvölte William, illetve életfelfogása és életcélja. Juliett kitörni vágyott a párizsi elit és családja bűvköréből, így boldogan repült Ausztráliába újdonsült kedvesével. Ezek után, ugyan akadtak hullámvölgyek életükben, többnyire boldogan éltek. Az esküvőjük a csodás Sydneyben került megrendezésre és három évvel később már közös gyermekkel is büszkélkedhettek.
Cloé Swift február 14-én épp Valentin napon látta meg a napvilágot. Azóta ő volt William szeme fénye és lassacskán a kislányból nagylány lett. Most pedig már a felnőttkor küszöbén állt és azon volt, hogy átvegye a családi örökséget.
A birtok közepén állt a családi villa, két emelettel, gyönyörű erkélyekkel, teraszokkal és annál szebb belsővel. Az egész épület berendezését Juliett végezte. Elvégre belsőépítésznek tanult, de miután hozzáment Williamhez semmi szüksége nem volt arra, hogy dolgozzon. Lánya megszületése után pedig nem is akart. Elképzelése szerint a legjobb anya lett azzal, hogy minden idejét Cloéval töltötte.
Sok nagybirtokos családdal összejártak, akiknek szintén kisgyerekeik voltak, elképzelték, hogy felnővén gyermekeik összeházasodnak, a farmok pedig egyesülnek. Más anyák irigyelték a lányával folytatott jó kapcsolat miatt.
Cloé azonban teljesen máshogy látta a helyzetet főleg most, csaknem felnőttként. Mindig is jobban szórakozott a dolgozókkal, mint anyjával. Apját – talán azért, mert kevés időt töltöttek együtt – mindennél jobban imádta, már-már istenítette. Ezért is akart minden áron a nyomdokaiba lépni, bebizonyítani, attól, hogy nem férfi még megállja a helyét. Mi tagadás férfiakat megszégyenítő ügyességgel lovagolt, szeretett a legelőkön lófrálni a munkásokkal, az állatok között.
Apja viszont azzal is tisztában volt, hogy lánya kicsit hiú, és talán cseppet elkényeztetett. Nem volt biztos a döntésben, miszerint 18 éves korában Cloé-t illeti minden. Nem volt ugyan fiatal, de a fizikai munkát úgyis az alkalmazottai végezték, így vígan el tudta volna még vezetni a farmot egy, két vagy akár több évig is. Azt sem tagadta, hogy hiányzott volna neki a munka, tényleg imádta a birtokot. Minden egyes zugát ismerte – hiszen itt nőtt fel – minden legelőt valami másért szeretett. Gyakran kilovagolt, néha Cloéval a nyugatira naplementét csodálni. Mindig ámulatba ejtette a folytonos változás. Mintha egy festő minden egyes nap lefestette volna ugyan azt, csak más ecsetvonásokkal, más árnyalatokkal. Nem különben szerette a napfelkeltéket. Hálószobájuk erkélyéről gyakran feleségével csodálták azt.
Wiliam Swift és családja tulajdonképpen elégedett lehetett az életével, csakhogy a lényeg még ezután jött. Életük, főleg Cloé élete ugyanis hamarosan gyökerestől megváltozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése