Negyedik fejezet

Megérkezésének napján máris talált kivetnivalót a villában, a kertben, az állatokban, és tulajdonképpen mindent és mindenkit kritizált, ami csak élt és mozgott. Főképp Cloé-t. A lány tudta, hogy nem szereti. Számtalanszor panaszkodott szüleinek, de ők lehurrogták:

-          Már, hogyne szeretne drágám, az unokája vagy! – zárta rövidre az anyja.

-          Anyám nagyon szigorú nő, de nyugodt lehetsz Cloé, szeret téged – vigasztalta apja.

Nem volt igazuk. Mrs. Swift ugyanis tényleg megvetéssel gondolt unokájára, mivel ő volt az egyetlen – Julietten kívül -, aki tudta az igazságot.

Látogatásának második napján, ottlétének okát, még mindig homály fedte. William reggeli közben próbált puhatolózni a témában.  A keleti teraszon állt egy kis asztalka, négy szék, valamint egy pult. Ott reggeliztek, így figyelemmel követhették a napfelkeltét.

-          A hölgyek mikor csatlakoznak hozzánk? – kérdezte Mrs. Swift.

-          Juliett nemsokára itt lesz, csak elvégzi ügyes-bajos dolgait. Cloé pedig általában akkor ébred, mikor a nap már felkelt – mondta a férfi.

-          Lusta egy lány – jelentette ki, majd elfordult fiától és kortyolt egyet a meleg kávéból.

William elengedte füle mellett a megjegyzést, és a tárgyra tért.

-          Nos, anyám, tudod, hogy mindig nagyon szívesen látunk – hazudta -, de megtudhatom, mi oka van ennek a váratlan látogatásnak?

-          A lányod Will. Semmi más oka nincs a látogatásomnak.

-          Kifejtenéd, kérlek? – próbált minél udvariasabb lenni.

-          Nemsokára tizennyolc éves lesz – kezdte -, és nem részesült rendes illemtan leckékben. Ez rögtön kiderül, amint megszólal. Így mit vártok? Mikor fog magának egy megfelelő férjet?

-          Drága anyám, ezek már nem a ’30-as évek – nevetett-, manapság ez már teljesen máshogy megy.

-          Tudom én azt fiam, de akkor is. Szilárd meggyőződésem, hogy jót tenne a kisasszonynak, ha eljönne velem Párizsba egykét hónapra, és tanulna némi kultúrát, illemet.

-          Mrs. Swift - lépett a teraszra Juliett -, biztos ön abban, hogy több hónapot akar kettesben tölteni Cloé-val? Ahogy észrevettem annyira nincs jó nagyanya unoka kapcsolatuk – mondta nyíltan, és az öreg hölgy szemébe nézett.

 Tudta, hogy tudja, és az is nyilvánvaló volt, ha most elengedi vele Cloé-t a nő mindent elmond neki.

-          Na, de Jules – állt fel William az asztaltól és kihúzta a mellette lévő széket feleségének -, hogy mondhatsz ilyet?  - hüledezett.

-          A feleséged, bizonyára nem szeretné, hogy huzamosabb időt töltsek a lányotokkal – mondta és jelentőségteljes pillantást vetett Juliettre.

-          Szerintem nem fog ártani Cloé-nak… - kezdte a férfi.

-          Mi nem fog ártani nekem? – érkezett meg a lány is. Lehuppant apja mellé, és érdeklődve nézett körül. Nagyanyja és anyja úgy néztek egymásra, mintha farkasszemet néznének, és mindketten nyerni akartak.

-          Mrs. Swift – szólalt meg Juliett -, elvinne Párizsba, pár hónapra.

-          Minek? –kérdezte és kent magának egy szelet pirítóst.

-          Hogy tanulj egy kis illemet – vette át a szót Mrs. Swift.

-          Inkább nyaralni mennék Párizsba - elmélkedett a lány. – De végül is, ha már ott leszünk, legalább találkozhatok a szüleiddel anya - nézett a megilletődött nőre.

Mióta az eszét tudta szerette volna megismerni francia rokonait, de anyja sose helyeselte az ötletet. Most sem repesett a boldogságtól.

-          Mrs. Swift – szólalt meg Juliett -, lenne olyan kedves, és átfáradna velem a konyhába? – kérdezte fennkölt hangsúly kíséretében, majd felállt.

-          Itt nem jó? – kérdezett vissza a hölgy.

-          Négyszemközt szeretnék váltani önnel pár szót, ha nincs ellenvetése.

-          Miért is ne – állt fel Mrs. Swift.

-          Segítsek anyám?  - ajánlkozott William.

-          Semmi szükség rá – mondta és menye nyomában, nehézkes mozgással elindult a konyha irányába.

-          Vajon miről akar anya vele beszélni? – kíváncsiskodott Cloé.

-          Halvány fogalmam sincs – felelte az apja. – De szerintem jobban járunk, ha nem is tudjuk. Viszont komolyan mondtad, hogy elmennél nagyanyáddal Párizsba? – érdeklődött.

-          Persze - vágta rá a lány. – A végén még kiderülhet, hogy a nagymuter egész jó fej.

William szeme elkerekedett ennek hallatán. Mondani akart valamit, de Cloé már útban volt a konyha felé.

-          Csak kellene még egy kis vaj – vetette oda apjának.

Mrs. Swift és Juliett közben a konyha márványpadlóján álltak egymással szemben, és egy roppant érdekes beszélgetést folytattak.

-          Miért akarja hirtelen mindenáron Párizsba citálni a lányt? – kérdezte Juliett mérges hanghordozással.

-          Nemsokára tizennyolc éves lesz, és megkapja a hozományt… Vagy inkább azt szeretnéd, Williammel beszéljek? – kérdezte lassan.

-          Megígérte… - nézett mézbarna szemeibe a nő.

-          Sok mindent megígértem életem során, többek között azt is, hogy halála után is szeretni fogom a férjem, nos… Mr. Brown jobb férjem lett volna, ezt már tudom.

-          Tönkretenné szegény lány életét! – próbálta menteni a helyzetet Juliett, de úgy tűnt csúnya titkára lassan fény derül.

-          Nem tudom észrevetted-e már, drága menyem, de legkevésbé sem érdekel más élete… - mondta gúnnyal fűtött hangsúllyal.

-          Akkor annak mi értelme lenne, ha kitálalna? – kontrázott rá a nő. – Tudom, mi a célja! Ha elviszi oda Cloé-t könnyűszerrel összefuthat…

-          Kivel? – lépett a konyhába a lány. Juliett szerencséjére az utolsó mondat kivételével mást nem hallott. – Egy herceggel talán? – álmodozott a lány. – Párizsban élnek hercegek ugye? – gondolkodott tovább, és kivett egy kis dobozkát a hűtőből. Majd megállt, és az egymást bámuló nőkre pillantott. – Mi van, már megint farkasszemet néztek? – kuncogott.

-          Nem, dehogy – fordult felé anyja. – Herceggel? Igen, tudtommal Párizsban élnek hercegek, de ha nem is herceggel, egy fess fiatalemberrel könnyűszerrel összefuthatsz!

-          Szóval akkor mehetek? – örvendezett. Becsapta a hűtő ajtaját és elindult vissza a teraszra. – Nem jöttök?

-          De! – vágta rá Juliett.

Ismét leültek a kényelmes fonott székekbe.

-          Akkor jövő héten irány a Francia Riviéra? – kérdezte William.

-          Ha nincs ellene kifogásod – felelte a lány.

A férfi őszintén meglepődött, hiszen eddig Cloét legkevésbé az zavarta volna, ha ő nem helyesli az utat.

-          Menj csak kicsim! Lassan valóban itt lenne az ideje, megismerkedni Jules szüleivel.

A nő kedvtelenül belekortyolt a teájába és fejét elfordítva megigazította haját. Nem tudta mit mondhatna, a túlzott tiltakozás csak gyanút szülne.

Így végül ennyit mondott:

-          Felhívom anyámat és közlöm vele, hogy mentek.

-          Nagyon kedves tőled Juliett – mondta negédesen Mrs. Swift.

-          Igazán nem fáradtság – felelte.

William és Cloé felálltak az asztaltól és Mrs. Swift engedelmével távoztak, így a két nő ismét kettesben maradt.

-          Legalább Will kedvéért ne mondjon semmit – kérlelte Juliett. Miután megbizonyosodott afelől, szerettei hallótávolságon kívül vannak.

-          Meg kell, mondjam, azaz egyetlen szerencséd, hogy szeretem a fiamat – mondta rezzenéstelen arccal. – Ha nem szeretném már réges-régen kiderült volna a mocskos kis titkod. Jut eszembe, hogy tervezed felhívni a szüleidet, tudtommal tizenhét éve egyetlen szót sem váltottál velük – szájához emelte az apró csészét és ivott egy kortyot, majd folytatta -, minden nyáron mikor Párizsba mész egy motelban szállsz meg. Messze a Defoe kúriától. Ne vágj ilyen meglepett képet, kérlek – kacagott – csak nem gondolod, hogy azok után, bárhova is mehetsz, anélkül, hogy a kémeim ne lennének a nyakadban – fejezte be.

Juliett csak pislogott párat. Köpni-nyelni nem tudott. Azzal tisztában volt, hogy anyósa nem egyszerű eset és végtelenül ravasz, de, hogy kémkedik utána erre nem számított. Belül fortyogott a dühtől! Érzései elrejtéséhez azonban kiválóan értett.

-          Nyugodjon meg Mrs. Swift. Meg fogom oldani. Mire megérkeznek a reptérre egy Defoe limuzin már várni fog magukra – mondta álcázott nyugalommal.

Reggeli után az idős hölgy visszavonult szobájába. Juliett végezte a dolgát. Míg Cloé és apja egy pusztán lovagoltak. Nem arra, ahol Clark is dolgozott. Erre a lány ügyelt. Egy gyors vágta után megálltak pihenni és megitatni a lovakat.

-          Emlékszel mikor a Fraser-szigeten nyaraltunk? – kérdezte hirtelen William.

-          Hogyne emlékeznék?! Életem egyik legszebb nyara volt. Főleg az maradt meg bennem – fecsegett tovább -, mikor Hópihével és az akkori lovaddal belovagoltunk a tengerbe. Éppen ment le a nap, gyönyörű volt.

-          Pedig még igen fiatal voltál, nem hittem, hogy ennyi minden megmaradt – mosolygott.

-          Ezt most úgy mondtad, mintha öreg lennék. – Felpattant a ló hátára és nevetve nézett vissza apjára. – Le fogsz maradni!

William bőszen felkapaszkodott a feketeség hátára és ügetett lánya után. Valahogy másnak látta, mintha tényleg megváltozott volna. Talán a felnőtté válás teszi – elmélkedett.

Délutánra csúnya vihar érte el a térséget. Így mindenki visszavonult a házba. Mrs. Swift egy könyvvel szórakoztatta magát, Juliett – ha ideges volt -, sütött. Williamnek pedig mindig akadt papírmunkája.

Cloé egyik barátnőjével, Lillyvel az emeleten beszélgetett. A rossz időre való tekintettel ők is beszorultak a házba.

-          Nem lehetsz ekkora mázlista! Tudod, mit meg nem adnék én egy párizsi útért?! – mondta a lánycsillogó szemekkel.

-          Hát igen – kezdte Cloé -, csak azért nem vagyok elragadtatva, mert nagyanyámmal kell mennem. Soha három percnél tovább nemhogy nem beszélgetett velem, még csak rám se nézett. És most hirtelen hónapokat akar velem tölteni – elmélkedett.

-          Ne is törődj vele – szólalt meg Lilly -, lényeg, hogy utazol.

-          Úgy van – mosolygott-, és ha van egy kis szerencsém valami partiképes pasit is össze tudok szedni – dörzsölte össze tenyerét.

-          Cloé – csóválta a fejét -, azt itt is találnál. Én mondom neked a szex nem nagy ügy.

-          Nevetnem kell, neked - akin végigment a fél focicsapat - biztosan nem az. De nekem nemrég azt mondta valaki, a szex és a szerelem összefügg. Így Párizsban akár mindkettőt megtalálhatom – álmodozott.

-          Bárki is mondta – vette át a szót Lilly – nem tudta mit beszél. A szex csak szex. A szerelem teljesen más téma.

-          Tudod, vicces ezt épp egy tizennyolc éves szájából hallani – nevetett. – Én inkább az előző forrásomnak adnék igazat.

-          Na, persze – legyintett.

-          Inkább segíts csomagolni– dobott oda neki egy kupac pólót.

-          Azért majd írj, vagy hívj, vagy valami! – búcsúzott Lilly a nap végén. Megölelték egymást és a lány elhajtott piros bogárhátújával.

Az egy hét lassabban telt, mint kellett volna. Mrs. Swift továbbra is hozta formáját. Juliett pedig továbbra is rettegett. Már csak a csodában bízott, hogy valami folytán meghiúsul az utazás. Bár erre vajmi kevés esély volt, végül imái meghallgattattak.