Ötödik fejezet

Juliett Defoe tulajdonképpen nem volt rossz ember. Akik valóban ismerték, tudták, hogy jószívű, kedves és szeretetteljes. Családjáért pedig bármit megtett volna. Többek között ezért is védte őket annyira francia rokonaitól.

Ugyan Williamék is gazdagok voltak, de valahogy itt Ausztráliában a hierarchiák nem hangsúlyozódtak ki annyira.  Az ő fiatalkorában minden arról szólt, ki mennyire gazadag, és ki hol áll a társadalmi ranglétrán. Nem állította, hogy ez a költözéssel megváltozott, de mégis jobb volt Ausztráliában, mint Párizsban. És William is ezért tetszett neki oly’ nagyon. Igaz, ő is módos családból származott, ezzel tisztában volt, és ki is használta előnyeit, életfelfogása azonban eltért az átlagtól.

Nehéz megérteni ennek függvényében, hogy házasságuk második évének vége felé, vajon, min tudtak annyira összeveszni, hogy a nő csaknem két hónapig távol maradt. William úgy tudta Párizsban volt szüleinél, hogy kiszellőztesse fejét, és újra tisztán lásson mindent.

Mrs. Swift azonban tudta az igazságot menye távollétét illetően. Tudta mibe keveredett. És sejtette azt is, hogy ezek után a büszke franciák kitagadták. Haza már nem mehet. Észrevette továbbá, fia kezd megváltozni, talán már nem szereti úgy a nőt, mint régen. Elhatározta, kitálal a férfinak. Csakhogy elkésett. Mire lebuktathatta volna menyét, kiderült: William apa lesz. Fiával madarat lehetett volna fogatni. Így nem volt szíve elmondani az igazságot, bármennyire is kemény volt, fia boldogságát mindig szem előtt tartotta. De már akkor sem szerette a porontyot. Tisztában volt vele, gyerek nélkül előbb vagy utóbb elválnak, aminek mindennél jobban örült volna, hiszen férje ragaszkodott ennyire ehhez a frigyhez. Őt nagyobb boldogsággal töltötte volna el, ha William az egyik Brown lány mellett köt ki. De nem így lett, ő Juliettbe szeretett bele, és valóban szerette. Soha nem kérdezősködött afelől, mit csinált a nő két hónapig Párizsban, anyja hiába rágta a fülét, William elfogadta, amit a nő mondott.

 Juliett is szerette a férfit, persze voltak hibái, de kinek nincsenek? És ami a legfontosabb, William elfogadta őt, úgy ahogy volt. Nem kritizálta, bántotta, vagy sértette meg soha.  Ő maga is sokszor elgondolkozott azon, mivel érdemelte ki ezt a nagy szerelmet, hiszen a férfi nálánál különb nőket is megkaphatott volna. Különösen az idő alatt, míg ő távol volt. Tisztában volt vele, amit akkor tett, az alatt a két hónap alatt, soha nem felejtheti el, élete végégig kísérteni fogja, főleg így, hogy anyósa is tud mindent. Ha csak ő lenne egyedül a titok őrzője viszonylag nyugodt lehetne. Így azonban állandó rettegésben élt. És ha Mrs. Swift elviszi Cloé-t, nem lesz nyugta addig, míg a lány vissza nem jön.

Juliett nem volt buta nő, pontosan tudta, minek kellene történnie ahhoz, hogy anyósa fenyegetéseitől végleg megszabaduljon, de arra nem volt képes. Egyszer már vétkezett. Nem engedhette, hogy ez ismét megtörténjen. Így hát csak az ima erejében bízott, minden egyes nap, lefekvés előtt imádkozott. Férje, lánya, a munkások, és saját maga egészségért. Mrs. Swift valahogy mindig kimaradt a felsorolásból.  

Az idős hölgy korai időpontot választott az induláshoz. Cloé hosszasan búcsúzkodott Clarktól. Megígérte neki, írni fog, minden egyes nap. Elküldeni nem biztos, hogy lesz ideje, de amint hazajön a levelek nála fognak kikötni. Majd szorosan megölelte apját: Szeretlek! – súgta fülébe. Végül anyja következett, két puszival búcsúzott volna tőle, de a nő magához húzta.

-          Ne higgy el mindent, amit a banya mond! – súgta neki.

Cloé furcsa arckifejezéssel nézett vissza anyjára, miután beültek a kocsiba. Nem tudta mire vélni azt a mondatot. Anyja nem volt egyszerű eset, nagyanyjáról pedig nem is beszélve. Úgy döntött ilyen korai órán nem fárasztja magát efféle dolgokkal.

-          Meddig szeretnél maradni? – fordult felé Mrs. Swift.

-          Ameddig csak lehet – felelte a lány.

-          Akár szilveszterig is?

-          Csodálatos lenne ‘86-ot Párizsban fogadni – lelkesedett. – Bár az itthoniak azért hiányoznának.

-          Nagyon örülök szívem, hogy eljöttél velem!

-          Nem különben – felelte a lány, és egy percre rajtafelejtette szemét az idős nőn.  – Talán nem is olyan gonosz – futott át az agyán. – Lehet az a baj, hogy nem töltök vele elég időt – elmélkedett.

-          De csak, hogy tudd, ez az utazás, nem csak a nyaralásról fog szólni – váltott komolyabb témára. – Meg kell tudnod az igazságot anyádról!

-          Hogy mit? – kérdezte ledöbbent arccal.

-          Tudnod kell, hogy sok évvel ezelőtt, míg mielőtt megszülettél anyád…

-          Ha arra akarsz kilyukadni, hogy anya esetleg megcsalta apát. Most közlöm, nem érdekel. A lényeg, hogy jelenleg szeretik egymást.

-          Azt nem tudom, hogy megcsalta-e, de ebből a nőszemélyből még azt is kinézem!

-          Az anyámról beszélsz – arca komoly lett.

-          Rendben, de akkor is tudnod kell, milyen gyökereid vannak…

-          Azt ne mondd, hogy örökbe fogadtak, vagy nem is apu az igazi apám – fröcsögte nagyanyja felé dühödten a szavakat.

-          Tudtommal – hangsúlyozta -, ilyesmiről szó sincs.

-          Engem viszont más nem érdekel – makacsolta meg magát a lány.

-          De ezt hallanod kell – erősködött Mrs. Swift.

-          James – szólt előre a sofőrnek, mit sem törődve nagyanyja karattyolásával. – Kérem, forduljon meg.

-          Itt nem tudok hölgyem. Ki kell mennem a főútra!

-          Akkor igyekezzen! – kérte.

-          Igenis!  Minden rendben? – nézett hátra a férfi.

-          Persze – felelte a lány. Majd szemével Jamesről az útra pillantott. – Vigyázzon! – kiáltotta el magát.

James félrekapta a kormányt. A vaddisznó elszaladt. Az autó pedig irányíthatatlanná vált, lesodródott az apró útról és a fenyvesben néhány fa állta útját.

A motorháztető füstölt. James feje a kormánynak dőlt, homlokát csúnya, mély seb éktelenítette. Cloé egész teste az előtte lévő ülésre nehezedett, nem volt magánál, de szuszogott. Mrs. Swift már a baleset pillanatában bánta, nem csatolta be biztonsági övét. A hirtelen becsapódás következtében, fejével kiverte az ablaküveget, majd az anyósülésnek csapódott, végül az ülés alá csúszott. Nehéz lenne megállapítani a halál pontos időpontját.

Az erdőből kilépve, mikor már a fák nem takarták az ég szürke színe látni engedte magát. Itt-ott jelent meg csupán néhány narancssárga folt. Jelezvén, a nap sugarai nemsokára átszakítják a felhők alkotta vastag páncélt.